Donald Trump: 90 nap múlva helyreállítja a vízumkiadást – HCMA

Donald Trump vasárnap közleményben mondta, majd szögezte le, hogy a bevándorlásról hozott elnöki rendelet nem a muszlimok kitiltásáról szól. Maga a vízumkiadást pedig 90 nap múlva helyreállítják. Az amerikai elnök egyeztetést folytatott a dél-koreai ügyvezető elnökkel és a szaúdi uralkodóval is.

Donald Trump megismételte, amit már szombaton újságíróknak megfogalmazott: a beutazások felfüggesztése nem muszlimellenes intézkedés.

Nem megfelelően alkalmazták, helyreállítja Trump

Donald Trump 90 nap helyreállítja a vízumkiadást
Donald Trump 90 nap helyreállítja a vízumkiadást

Nyilatkozott vasárnap délután Bob Corker republikánus szenátor is, aki leszögezte, hogy helyreállítja: az elnöki rendeletet „nem megfelelően alkalmazták”, végeztek el, különösen azok esetében, akik zöldkártyával rendelkeznek.

Abed Rabbo Manszur Hádi jemeni elnök kormánya szeretne együttműködni az Egyesült Államokkal: „ a terrorizmus legyőzése érdekében mindenütt a világon ” – tette hozzá.

Közben Ahmed Hussen, Kanada bevándorlásügyi minisztere megerősítette, hogy országa átmenetileg tartózkodási engedélyt ad az amerikai elnöki rendelet miatt Kanadában rekedt utasoknak.

Hasonló garanciákat kapott egyébként az Egyesült Királyság is. Boris Johnson külügyminiszter, miután vasárnap egyeztetett az amerikai illetékesekkel. Majd  bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban élő kettős állampolgárok szintén mentesítést kapnak az elnöki rendelet alól.

Hát, egyre érdekesebbek a lépések ezekkel kapcsolatosan. Mondjuk érthető, mert a népét megakarja védeni a merénylőktől, most viszont helyreállítja a törtvényét, de…

Küzdelem a terrorizmus ellen

Donald Trump és Szalmán bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia uralkodója is egyeztetést folytatott az üggyel kapcsolatosan. Vasárnap megállapodtak abban, hogy erősítik a terrorizmus elleni közös küzdelmet. Így világot lát a katonai együttműködést.

Az Apple sem létezne a bevándorlás nélkül, mondta Tim Cook – HCMA

Az amerikai technológiai ipar és a kutatói, oktatói szektor egységesen tiltakozik Trump legfrissebb rendelete ellen. A nagyvállalatok vezetői kiemelik, hogy a bevándorlás adja az Egyesült Államok erejét. A tegnapi nap az a1soforszolgalat blogoldalunkon írtunk a Google-ről. Bár mi sem gondoltuk úgy, hogy csak a keresőportál tiltakozik, de még a Facebook Mark Zuckerberg-el és az Apple-l együtt tiltakozott Donald Trump elnöki rendelete miatt. A belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) péntek délután már ki is adott egy utasítást a vám- és határőrség (Customs and Border Control) irányába, hogy léptessék életbe a rendelkezést.

Mark Zuckerberg a Facebook vezére
Mark Zuckerberg kiadta a véleményét | Fotó: David Paul Morris/Bloomberg

Az Apple nem létezne a bevándorlás nélkül

Szombat délután Brad Smith, a Microsoft elnöke küldött egy körlevelet a vállalat alkalmazottainak, amelyet Satya Nadella vezérigazgató a LinkedInen hozott nyilvánosságra. A közlésében közölte, hogy náluk 76 olyan ember dolgozik. Ők azok, akik a rendelet hatálya alá esnek. Smith hangsúlyozza, hogy ezen alkalmazottaiknak és családjaiknak a Microsoft minden jogi és egyéb segítséget megad.

Az elnökkel egyébként megválasztása óta már kétszer is tárgyaló Tim Cook, az Apple vezetője már kétszer is tárgyalt, mármint szintén levelet írt az alkalmazottaknak. Itt hangsúlyozta azt, hogy nem támogatják Trump intézkedéseit, valamint felhívja az elnök figyelmét arra, hogy az Apple-t egy szír bevándorló fia, Steve Jobs alapította meg. Az Apple nem létezne a bevándorlás nélkül. A nemzet számára kiemelkedő fontosságú a bevándorlás.

Tim Cook véleménye
Tim Cook véleménye is adott az üggyel kapcsolatosan

A világ talán leghíresebb műszaki egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vezetői az egyetem nevében egy levelet intéztek munkatársaikhoz. Az aggodalmuk kifejezése itt történt meg, amiben közölték, hogy támogatni fogják azon hallgatóikat, akiket érint az új állami rendelkezés.

Pénteken az akadémiai, kutatói szektorban is aláírásgyűjtés indult a rendelet ellen. Mostanra már mintegy 4700-an írtak alá, már közel húsz Nobel-díjas tudós is található.

Letartoztatják Li Dzsejong a Samsungnál

A dél-koreai ügyészség letartóztatási parancsot adott ki a Li Dzsejong Samsungot vezető ellen, mivel bőkezű adományokat jutatott nonprofit szervezetek részére. A szervezeteket Csoj Szunszil, Pak Kunhje egyik barátja üzemeltetett. Ez önmagában még nem gond, de az igen, hogy a Samsung ezért állítólag kormányzati támogatást kapott.

Li Dzsejong kihallgatása

Lee Jae-Yong Fotó: Pool / Getty Images Hungary
Lee Jae-Yong Fotó: Pool / Getty Images Hungary

A kihallgatás több mint 20 órán át tartott a szöuli ügyészség épületében. Li Dzsenjong ugyan csak alelnök a Samsung Electronics vállalatnál is. Az apja Li Kunhje halála után 2014-ben került oda, azóta ő irányítja az egész Samsung Group csoportját. A 48 éves Lee a Samsung-alapító Li Bjungcsol unokája, és az egész életét a vállalatnál töltötte. A hírek szerint nem a szakértelme, hanem a családja miatt kerülhetett az alelnöki pozícióba.

A hír hallatára a Samsung Electronics-részvények értéke 2 százalékkal ponttal csökkent. Az ügyészség szóvivője elismerte, hogy Lee letartóztatása káros hatással lehet Dél-Korea legnagyobb cégére.

Rossz lóra tett

A Samsung ellen felhozott vádak alapján a vállalat egyesült volna a Samsung C&T-vel, illetve egy másik céggel is, a Cheil Industriesszal. Az ügyészség megállapította, hogy Lee a Samsungon keresztül nagy pénzeket juttatott Csoj Szunszilnek és gyermekének, hogy Pak államfő támogassa a cégek összehozatalát.

A decemberi kihallgatáson kiderült, hogy a Samsung 20,4 milliárd dél-koreai wont, nagyjából ötmilliárd forintot juttatott a nonprofit irányába. A Samsung tagadta, hogy ezért cserébe bármit kért volna.

A különleges ügyész vádat emelt a Nemzeti Nyugdíjszolgáltató (NPS) elnöke, Mun Hjungpjo ellen is, hamis tanúzás és hatáskörrel való visszaélés miatt.

Yahoo változások fognak történni a közeljövőben – HCMA

Altaba lesz a Yahoo nevéből, Mayer távozik? Az Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentumból kiderült az is, hogy az internetes óriást megvásárolja a Verizon, akkor a fennmaradó üzletrészek neve nem Yahoo! Inc. lesz, hanem Altaba Inc. Ebben az esetben Marissa Mayernek távoznia kell a vezetői pozíciójából. Az új vezető Eric Brandt lehet.

Yahoo jövője

Yahoo Marissa Mayer
Yahoo – Marissa Mayer

Marissa Mayer nem járt sikerrel, nem tudta a vállalat rendszerét a  Google és a Facebook szintjére emelni . Maga a rendszer egyre rosszabb helyre került, míg végül felvásárlási célpont lett. Még igen kérdéses, hogy a Verizon-üzlet valóban létrejön -e. Sikeres üzlet esetén szerencsére megmaradt a vállalat készpénz-állománya, az Alibaba csoportban és a japán leányvállalatában lévő tulajdonrésze, továbbá számos más kisebbségi tulajdonrész.

A 2016-os év közepén, pontosabban júliusában kiderült, hogy a Verizon 4,8 milliárd dollárért veszi meg a vállalkozást. Ezt követően viszont ismertté vált egy diszkriminációs botrány és két adatlopási ügy, amelyek a Verizon-üzletet is veszélyeztetik.

Korszak vége

Néhány információk szerint az incidens mögött belső konfliktusok is állhatnak. Állítólag a Yahoo! biztonsági csapatának igen komoly összetűzései voltak a cégvezetéssel, sőt magával a vezérigazgatóval is, hogy többet kellene költeni a rendszereik biztonságára. A vezetés nem volt maximális partner, mivel takarékosak voltak, részben pedig amiatt, mert féltek, hogy a felhasználókat elriasztják a szigorúbb biztonsági lépések indítása. Ha emiatt csökken a felhasználószám, csökken a cég értéke is.

Elképzelhető az is, hogy közrejátszhatott a CEO lelépésében, akinek tevékenysége ennek ellenére sikeresnek értékelhető. Mayer a Yahoo egy igen viharos időszakát lépte át és a külön-külön is szerződésriasztó események ellenére képes volt fenntartani a Verizon közel 5 milliárd dolláros vételi értékét.

Mi azért szeretnénk azt, hogy a keresőrendszer tovább éljen, névtől függetlenül.

Óriási létszámhiány a MÁV-nál – HCMA

Elképzelhető, hogy elindul a járatcsökkentések, késések és más egyéb fennakadások is bekövetkezhetnek a vasúton az óriási létszámhiány miatt. Ez leginkább az utasok érezhetik meg vasútközlekedésében. Ezt mondta a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a reggeli órákban a Hír TV műsorában amiről Napi.hu oldalán is tájékozódhatnak.

Létszámhiány?

Létszámhiány lépett fel a MÁV-nál
Létszámhiány lépett fel a MÁV-nál

Meleg János közzétette, hogy jelenleg körülbelül 1000 fő a létszámhiány a vasút vonalán, ez mindenhol észlelhető, nem csak a személyszállítással foglalkozóknál. A helyzetet a szakszervezet szerint csak úgy lehetne kezelni, ha “vonzóbbá tennék a vasutas szakmát“. Ergo magyarul emelnék a fizetések összegét az alkalmazottak irányába.

A Vasutasok Szakszervezete már tavaly is többször felhívta ezzel kapcsolatosan a MÁV figyelmet, az uralkodó munkaerőhiányra. 2016-ban augusztus magasságába már 800 betöltetlen álláshelyről beszéltek. Összeségében a 2015-os év végén nagyjából 233 dolgozó hiányzott az állami vasúttársaság alkalmazásából, ergo egy év alatt hatalmasra nőtt a munkaerőhiány.

A szakszervezet még azt is mondta, hogy a munkaerőhiány oka részben az elvándorlás miatt jött létre, sőt még az is lehet, hogy nem érkezik megfelelő létszámú utánpótlás a munkaerő hiányába, miután nyugdíjba vonulnak a dolgozók. Az adatok azt mutatják ezzel kapcsolatosan, hogy a következő év beköszöntéig további 4 ezer MÁV-alkalmazott számára esedékes a nyugdíjazás.

A munkaerő pótlása végett mostanában a MÁV új mozdonyvezető tanfolyamot indít el az idei évben.