A fiúk munkában dolgoznak a bitcoinbányában

Valamerre Kínában, egy szellemvárosban egy ipari parkban, pontosabban egy gyárcsarnokban 25 ezer számítógép dolgozik éjjel-nappal. Itt, virtuális pénzt bányászva gyártanak. Ritka pillanat, amikor benézhetünk egy óriás bitcoinbányában, amit egy rejtélyes, egymilliárd dollárt érő cég üzemeltet.

Bitcoinbányában Manapság

A bitcoinbányában

A bitcoinnal ma már csak spekulálni meg kereskedni érdemes, bányászni csak litecoint vagy ethert – mondja bárki, aki kicsit is konyít a kriptovalutákhoz. A bitcoin a legrégebbi, a leghíresebb és a legértékesebb az összes ilyen virtuális pénz közül, és azért nem érdemes. Gondoljunk bele, hogy belevágni a termelésébe nem semmi. Mert az elmúlt pár évben nagyüzemben álltak rá a kínaiak, akikkel képtelenség versenyezni olcsó munkaerő, hardver és áram terén. A Quartz nemrég ellátogatott a legnagyobb kínai bitcoinbányába, és egészen szürreális, amit ott talált.

Ordos egy nagyjából kétmilliós, kínai mércével mérve nem is túl nagy város Belső-Mongóliában. Egyes negyedei szellemvárosnak számítanak, ahol több százezer emberre tervezett lakótelepek, bevásárlóközpontok, irodaházak. Így még közbe jöttek az iskolák omladoznak teljesen üresen, a túlpörgetett kínai építőipar, és az elmaradó kereslet találkozásának szomorú mementójaként. Belső-Mongólia a kínai bányászat, és az erre épülő energiatermelés és nyersanyaggyártás szíve, iszonyú környezetszennyezéssel, és európai szemmel nézve pokoli életkörülményekkel. Viszont a nyílt színi fejtéssel működő szénbányáknak, és a közvetlen rájuk települt erőműveknek köszönhetően elképesztően olcsó az áram – ez vonzza ide a bitcoinbiznisz nagypályás szereplőit.

A világ bitcointermelésének nagyjából a felét Kína adja a részünkre, a legnagyobb játékos a piacon a Beijing Bitmain Technologies nevű, vállalkozás; Hongkongba van bejegyezve

Bitcoinbányában Kína
Galéria: Bitcoin bánya KínábanFotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Persze vannak saját bitcoinbányáik is, ezek közül a legrégebbi valamint és ez itt az érdekesség a legnagyobb 2014-ben felhúzott ordosi telep. Az isten háta mögötti, félig üresen álló ipari parkban nyolc, egyenként 150 méter hosszú gyárcsarnokban üzemel ez a bit egységük. Erről egy blog oldalunk írt, hogy a rendszerű szinte alap. Igen komolyan. A Bitmain a helyi erőműből 30 százalékos kedvezménnyel veszi az áramát. De, a villanyszámlája így is napi tízmillió forintnak megfelelő jüan.

A bánya termelés a mai napig bővül. A cég nagyjából egymilliárd dollárt érhet, és már most készül azokra az időkre, amikor a bitcoin már nem lesz ilyen nagy üzlet a világunkban. Hogy miért is? Mert, tucatjával igazol le mesterségesintelligencia-szakértőket és programozókat. Maga a bányászat területein felhalmozott számítási kapacitást egyszer majd olyan felhőszolgáltatásokra is tudja fordítani, mint a Google, vagy a Microsoft, stb…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.