Vona Gábor és a hozzászólása a Jobbik felé – HCMA

A találkozások alatt Vona Gábor a kormányzati képességét mutatta beszédje folyamán. A Jobbik párt elnöke egy beszédet tartott. A párt a mai szombati találkozón (06.10.-n) így arról beszélt a legtöbbet, hogyan teremtene biztonságos és igazságos társadalmat. Orbán Viktort óvodásnak nevezte, sőt még a párt vezetőjének börtönt ígért, de még azt is mondta, hogy az egyszerű fideszes szavazókat nem fogja üldözni. A baloldali pártokkal pedig nem fog összefogni, de a balosok szavazataira számít a szavazások alatt.

Vona Gábor és a tervek

Jó pár évvel ezelőtt aligha hihették volna a Jobbik pártban hívó emberek, hogy miniszterelnök-jelöltjük beköszönő beszédében hosszú perceken át az uniós elosztási, valamint a bérfelzárkóztatási politikáról hallgatnak.

Vona Gábor beszélgetése alatt
Fotó: Huszti István

A párt néppártosodása, balra nyitása azonban alapvetően megváltoztatta a felfogásukat és a helyzetüket. Éppen erről még egy portál is írt, miszerint senki nem lepődhetett, plusz még meglepetésre az uniós folyamat megváltoztatásának szükségességéről is beszélt.

A kongresszust azért hívták össze.  Ezen kívül az új választmányi elnököt is választanak a jobbikos párttagok is a gyülekezet alatt.

“Vona Gábor és a hozzászólása a Jobbik felé – HCMA” bővebben

Mass Effect, több mint 90 óra játékidő után – HCMA

2012-ben az Electronic Arts és maga a Bioware lezártnak tekintette a Mass Effect: Andromeda előtt a trilógiát, úgy, hogy a csalódott rajongók se akarjanak már folytatást. Azonban a játékipar egyik legértékesebb sci-fi termékéről van szó, erről még az egyik leglátogatottabb magyar hírportálnak is ez volt a véleménye. A játéknak komoly rajongói bázisa lett, ezért elkezdtél a trilógia folytatását a fejlesztők. Mindezt egy új motorral, aminek köszönhetően óriási területen keresztül mászkálhatunk a karakterünkkel. Ez lett végül a Mass Effect: Andromeda, ami ugyanabban a betegségben szenved, mint a legtöbb nagy költségvetésű szerepjáték az elmúlt években.

Mass Effect története az Andromeda előtt

Galéria: Mass Effect: Andromeda
Galéria: Mass Effect Andromeda

Az első Mass Effect 2007-ben került a piacra a Bioware fejlesztéséven, akik a látványos szerepjátékok terén a legmenőbb csapatnak számítanak. Sőt, olyan játékokat köszönhetett nekik az emberiség, mint a Baldur’s Gate, a Star Wars: Knights of the Old Republic. Ezen kívül még a Neverwinter Nights vagy a Jade Empire is a termékeik közé tehető.

“Mass Effect, több mint 90 óra játékidő után – HCMA” bővebben

Donald Trump: 90 nap múlva helyreállítja a vízumkiadást – HCMA

Donald Trump vasárnap közleményben mondta, majd szögezte le, hogy a bevándorlásról hozott elnöki rendelet nem a muszlimok kitiltásáról szól. Maga a vízumkiadást pedig 90 nap múlva helyreállítják. Az amerikai elnök egyeztetést folytatott a dél-koreai ügyvezető elnökkel és a szaúdi uralkodóval is.

Donald Trump megismételte, amit már szombaton újságíróknak megfogalmazott: a beutazások felfüggesztése nem muszlimellenes intézkedés.

Nem megfelelően alkalmazták, helyreállítja Trump

Donald Trump 90 nap helyreállítja a vízumkiadást
Donald Trump 90 nap helyreállítja a vízumkiadást

Nyilatkozott vasárnap délután Bob Corker republikánus szenátor is, aki leszögezte, hogy helyreállítja: az elnöki rendeletet „nem megfelelően alkalmazták”, végeztek el, különösen azok esetében, akik zöldkártyával rendelkeznek.

Abed Rabbo Manszur Hádi jemeni elnök kormánya szeretne együttműködni az Egyesült Államokkal: „ a terrorizmus legyőzése érdekében mindenütt a világon ” – tette hozzá.

Közben Ahmed Hussen, Kanada bevándorlásügyi minisztere megerősítette, hogy országa átmenetileg tartózkodási engedélyt ad az amerikai elnöki rendelet miatt Kanadában rekedt utasoknak.

Hasonló garanciákat kapott egyébként az Egyesült Királyság is. Boris Johnson külügyminiszter, miután vasárnap egyeztetett az amerikai illetékesekkel. Majd  bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban élő kettős állampolgárok szintén mentesítést kapnak az elnöki rendelet alól.

Hát, egyre érdekesebbek a lépések ezekkel kapcsolatosan. Mondjuk érthető, mert a népét megakarja védeni a merénylőktől, most viszont helyreállítja a törtvényét, de…

Küzdelem a terrorizmus ellen

Donald Trump és Szalmán bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia uralkodója is egyeztetést folytatott az üggyel kapcsolatosan. Vasárnap megállapodtak abban, hogy erősítik a terrorizmus elleni közös küzdelmet. Így világot lát a katonai együttműködést.

Három nyelvet tanulni egy hónap alatt precízen – HCMA

Az internetnek vannak örök, megfejthetetlen rejtélyei. Ki használja a pornóoldalak Facebook-megosztás gombjait? Ki válaszol a 419-es nigériai csalók leveleire? Ki vásárol spamben hirdetett tuti eredeti Rolexet? És ki kattint az internetet ellepő, minimum gyanús, de inkább röhejes fogyasztó-potencianövelő-fiatalító csodaszereket, gyors meggazdagodást és hasonlókat hirdető hírverésekre? Olyat tettünk, amit kultúrember még soha, amióta az internetet kitalálták: odakattintottunk.

Nyelvet tanulni – orvosi döbbenet!

Négy nap alatt 10 kilót fogytam, eltűnt a lábgombám, visszanőtt a hajam, és leszoktam a dohányzásról! Ugye ön is látott már az interneten olyan hirdetéseket, amik ilyesmiket ígérnek, botladozó magyarsággal és nyilvánvalóan kamu sikertörténetekkel. A dolog egészen bizarr és vicces. Ezeket a reklámokat automata hirdetéskiszolgáló rendszereken, leginkább a Google AdSense-n át terítik, ahol minden kattintás után fizet a hirdető. Úgy gondoljuk, hogy ez az üzlet életképes. Elvégre a dolog elég régóta jelen van az interneten.

  1. Ha nem kattintana senki, a hirdetési felületek gazdái cserélnék le a reklámokat valami jövedelmezőbbre.
  2. Ha pedig a kattintókból nem lennének vásárolók, tönkremenne az egész üzlet a reklámköltségbe.

Ezek a hírverések sokfelé előfordulnak.

Hát hogy a fenébe működhet egy ennyire szem előtt levő és ennyire nyilvánvaló csalás? Először is vizsgáljuk meg, mi van a kamu bannerek mögött.

Hihetetlen eredménnyel nyelvet tanulni

Példaként vegyük a netet idén nyáron ellepő, csodálatos nyelvtanulási sikereket ígérő reklámkampányt. Nyelvet tanulni tényleg mindenhol ott van szövegesen. Biztos látta már a csodás történeteket a pár nap alatt perfekt nyelvtudást felszedő szakácsnőkről és gondnokoktól, akiknek ettől instant tündérmesévé változott az életük. De ha nem, itt egy kis válogatás a legviccesebb darabokból.

Ha a reklámra kattintunk, egészen apró betűkkel ez a figyelmeztetés fogad minket:

“Ezek a szolgáltatások nem tükrözik az átlagos eredményeket, amelyeket az efféle eszközök alkalmazásával érhetünk el… Ez az internetes oldal főleg olyan egyes egyéni eredményeket mutat be, amelyek során az adott személyek különleges eredményeket értek el, más tényezők is befolyásolhatták tevékenységüket. A felület használatából származó átlagos eredményeket reprezentatív tudományos kutatásnak nem vetették alá.”

Plusz ez alá is kerül még egy szöveges rész.

nyelvet tanulni 30 nap alatt-hcma.hu

Ezen kívül még az is kiderül, hogy egy bizonyos Gerőczy András nyelvészprofesszor fejlesztette ki a csodamódszert. Ő maga egyébként nem létezik, a fotója egy 1927-ben elhunyt lengyel nyelvészt, Andrzej Gawronskyt ábrázol, ami valójában egy multimédiás tanulókártya-csomag.

A megrendelős weboldalon egyébként sehol egy elérhetőség, vagy egy cégnév. Csak egy csomó elégedett vásárló szerepel névvel-arcképpel, de róluk egy szál Google-képkeresés megmutatja, hogy valójában nem léteznek. Ezek a fotók csak innen-onnan összeollózott stockfotók.

Ezért figyeljünk oda a weboldalak meglátogatása alatt. A legtisztább módszer az, hogy egyáltalán nem látogatunk olyan oldalakat, ahol ilyesfajta hírverések jelennek meg.

Mobil toalettnél árult drogot a Szigeten – HCMA

A rendőrök augusztus 15.-én hétfőn, a hajnali órákban őrizetbe vettek egy pultosnőt, aki a Sziget Fesztiválon az egyik mobil toalettnél árult kábítószert. Ruházatának az átvizsgálása után tizennyolc darab kábítószer-tartalmú tablettát foglaltak le a rendőrök.

Pár órával később három holland partyzó egyéntől további 12 darab tablettát, míg egy spanyol állampolgártól 1,6 gramm növényi törmeléket foglaltak le.

Az elfogásuk után a gyanúsítottakat előállították a rendőrség épületében, majd kihallgatták őket. A kábítószer-kereskedő nőt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatását indítványozták.

Mai napon a Szigeten

A mai nap folyamán is érdekességek láttak napvilágot a Szigeten.

A titokzatos poszt Szűcs Julianna Facebook-oldalán jelenleg nem látható, de a Tumblr oldalon igen. Több screenshot is terjed róla. A képek alapján a poszt valamikor élő lehetett, mert 65 hozzászólás és száznál is több like érkezett rá.

Szűcs Julianna képviselő asszony elégé aktív a Facebook oldalán. Egyetértő kommentjeivel gyakori vendég az egyik legismertebb kormánypárti troll. Az Orbán Viktornak verset író Sándor Kinga oldalán.

Szűcs Julianna 2013-ban kormánypárti ellentüntetőként volt ott a Fidesz Lendvay utcai székházánál, amit az alkotmánymódosítás ellen tüntető egyetemisták foglaltak el. Itt egy blogon megjelent beszámoló szerint ezt mondta a résztvevők előtt. „Ez már a garázdasággal, a szabálysértéssel egyenlő! Kérem a rektorokat és mindazokat akik az ifjúságér’ felelősek hogy tanítsuk meg őket a történelmünkre! Ha tudni fogják a történelmet, mit jelent 1848, 1956, nem fognak hangosan skandálni. Köszönöm, én ezt szerettem volna. Szűcs Julianna vagyok Dömsödről.”