top of page

A SZÖVETSÉGRŐL

President.png

Révész Tamás - elnök

Kapcsolat

Szeretettel köszöntjük a Magyar Klubigazgatók Szövetségének honlapján!


A Magyar Klubigazgatók Szövetsége 2010. áprilisában azzal a céllal alakult meg, hogy tagjai számára megfelelő képzési lehetőséget biztosítson anyaszervezete, a The Club Managers' Association of Europe által, figyelembe véve az iparági sajátosságokat, valamint olyan kapcsolati rendszert biztosítson a tagjai számára, mellyel a tagok által képviselt klubok beszállítói és partneri kapcsolatait tudja bővíteni és ezen keresztül saját klubjaik tagsági és társasági életét gazdagítani. 

A Szövetségünk tagsága 2019 évben döntött az újjászervezésről, mely mögött elsősorban a 2015 óta, a golfpályák tulajdonosi viszonyában bekövetkezett változások indukálta szakmai fejlődés igénye húzódik meg. A sürgető szemléletváltást nem csak a golfpályák tulajdoni viszonyában bekövetkezett változások, de a golftársadalom is egyértelműen igényli, ezért a nemzetközi klubmenedzsment alapnormák magyarországi meghonosítása is elsődleges célja a Magyar Klubigazgatók Szövetségének.

A Magyar Klubigazgatók Szövetségének eltökélt szándéka, hogy a Magyar Golf Szövetséggel karöltve fellendítse a magyarországi golfsportot, a jelenlegi golfpályák szolgáltatásainak színvonalát a tagok képzési, kapcsolati, forrásmegosztási, beszállítói rendszerének kiépítésén keresztül.

Az MKSZ egy demokratikus alapokon szerveződött szakmai érdekképviseleti szerv, mely céljainak elfogadása esetén várja az új tagok jelentkezését és nyitott a partneri kapcsolatok bővítésére.

Gschwendtner Sonja - alelnök
Rózsa Dávid - elnökségi tag
RD_photo.jpeg

143-szoros válogatott játékos, 2-szeres Év Junior Golfozója, Év Felnőtt Golfozója, Magyar Bajnok, Magyar Match Play Bajnok, Izraeli Junor Bajnok, Macedón Felnőtt Bajnok, számos nemzetközi bajnokság ezüst- és bronzérmese.

Kapcsolat

bottom of page