Január 21-én az Európai Klubmenedzserek Szövetsége ülést tartott tíz ország tagszervezetének képviselőivel, ahol a 2021 évi, országok közötti stratégiát egyeztették a résztvevők.
A megállapodás az alábbi területeket érintette:
Megváltozik a CMAE (Club Managers Association of Europe) neve, tekintettel arra, hogy nem csak klubigazgatók, de az iparág bármely szakembere tagja lehet a szervezetnek. A szövetség rövidítése nem változik, azonban neve a sokkal kifejezőbb Club Management Association of Europe-ra módosul.
A CMAE Európai Konferenciájára 2021. november 15-17 között kerül sor online, azonban, ha a helyzet engedi, akkor ún. lokális központokat (HUB-okat) alakítanak ki az országok, ahova fizikailag is ellátogathatnak a konferencia résztvevői, hogy közösen vegyenek részt az online előadásokon. Emlékeztetőül, a tavalyi (első) online Konferencián 140 fő vett részt, míg az idei Amerikai (online) Világkonferenciára több, mint 2000 résztvevőt várnak a szervezők.
A 2021-es tanévben az összes MDP képzés (mely a nemzetközi klubigazgatói diploma alapját képező oktatási rendszer) online valósul meg, korlátozott létszámban és alkalommal.
Az MDP képzés 2-es moduljára történt túljelentkezést követően megnyitott a CMAE egy március 15-i hetet is, amely másfél óra alatt telt be. Az idei évre már több MDP képzés nem várható.
Az MDP képzésben résztvevő hallgatóknak biztosított ingyenes Amerikai Világkonferencia regisztráció az idei online konferenciára nem használható fel, ugyanakkor 3 évre meghosszabbítja a CMAA ezt a lehetőséget minden hallgató számára.
A CMAE a tagországok bevonásával ún. summit-okat, és tantárgyakra fókuszált workshopokat szervez számvitel, személyiségfejlesztés, IT, stratégiai tervezés, LEAN menedzsment tárgykörökben.
A CMAE 2021-ben 10 fejlődő országba látogat el, ahol a képzési programba ad betekintést 1-1 napos ízelítővel, konkrét tematikus előadások megtartásával. A programot az R&A fejlesztési alapja finanszírozza.
A CMAE megállapodást írt alá a Saudi Golffal, mely értelmében az európai képzési programot arab nyelvi környezetre átültetve, közel 10.000 szakembert képez ki az elkövetkezendő években.
A CMAE és a tagországok egységes adatbázist hoznak létre tagjaik számára, mely adatbázis kapcsolódni fog a CMAE weboldalához, így minden klubigazgató be tud lépni, és meg tudja tekinteni rekordját, tanulmányi előrehaladását, konferencia kreditjeit, stb...
A 9. pont kapcsán kérünk minden MKSZ tagunkat, hogy legyen szíves a president@hcma.hu email címre küldje meg nevét, postai címét, email címét, telefonszámát, klubja nevét és az ott betöltött pozícióját.
Comments