top of page
  • president1730

Az első CMDipek Magyarországon



A Magyar Klubigazgatók Szövetségének négy tagja, Gschwendtner Sonja, Rózsa Dávid, Jakobi András és Révész Tamás 2021 őszén végzett Magyarországon az elsők között azon tanulmányokkal, amelyeket 2013-ban az Európai Klubigazgatók Szövetsége és a St. Andrews Management Center közös kooperációban dolgozott ki és finomította az utóbbi majd 1 évtizedben. Ezen idő alatt 100 kurzuson Európa-szerte közel 800 menedzser szerezte meg a CMDip minősítést, azaz a St. Andrews által kiállított klubmenedzseri diplomát. 2021 őszétől ezen elit klub tagjai közé tartozik a négy menedzser is.


A minden menedzser számára szinte kötelező jellegű ismeretek közé sorolható a Klubirányítás, az Interperszonális Készségek, a Csapatvezetés, a Számvitel, Pénzügyek és Adatelemzés, a Humánerőforrás Menedzsment, a Külső- és Kormányzati Hatások Elemzése, a Klubtagság és Marketing, a Golf, Sport és Rekreáció & Wellness Ismeretek, a Létesítménymenedzsment, és végül, de nem utolsósorban az Információtechnológia.

Ezen tantárgyakat mélyebben az ún. bentlakásos MDP kurzusok alatt professzionális előadók segítségével ismerhetik meg és sajátíthatják el a hallgatók. Az órák nem nélkülözik az interaktivitást sem. A közös gondolkodás, az olykor éjszakákba nyúló közös csapatmunkának köszönhető esettanulmányok nem csak a tanulók ismeretanyagát és gyakorlatiasságát bővítik, de lehetőséget adnak arra is, hogy igazán mély, szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki egymással a különböző európai országokból érkező aktív menedzserek. A későbbiek során az alumni mindig a menedzserek segítségére van, így bármilyen kérdés, probléma vetődjön is fel munkájuk során, több száz fős „szakértői” gárda áll a CM diplomás menedzserek rendelkezésére.


Magyarországi 4 fős csapat tanulmányai azonban ezzel még nem értek véget. Egy újabb, ezúttal legalább 3 éves periódus áll előttük, ami idő alatt a hátralévő kurzusok elvégzésével, és a tanulmányi kreditek mellett az ún. társadalmi kreditek megszerzésével jogot szereznek arra, hogy a záróvizsgára jelentkezhessenek, mely végén a CCM (Certified Club Manager) rangos címet szerezhetik meg. Ezen címmel Európa-szerte kevesebb, mint 100 klubmenedzser büszkélkedhet.


Persze addig még sok víz fog lefolyni a Dunán és számos kurzuson, európai és amerikai konferencián kell részt venniük a szakembereknek.

9 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page